Új K2 páros versenykajak gazdagítja eszközparkunkat

Az egyesületünkben évszakoktól függetlenül egész évben zajlik a sportszakmai munka.

  • Ez azt jelenti, hogy az áprilistól októberig terjedő evezési szezonban két edzőnk is felügyeli a kajak-kenu szakosztályban sportoló gyermekeink fejlődését.
  • Ezen felül a vezetőségünkben felmerült az igény arra vonatkozólag, hogyan tudnánk az eszköz parkunkat, oly módon bővíteni, hogy az edzéseket még hatékonyabbá, színesebbé és ez által vonzóbbá tudjuk tenni a sportolni vágyók számára.

Ezért a Hírös Kecskemét Vízi Sportegyesület 2022-ben vásárolt egy K2 – páros versenykajakot 350 000 Ft-ért, ami 293.750 Ft önerő mellett a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 56 250 Ft-os támogatásával együtt valósulhatott meg.
További 93750 Ft-ot bértámogatásra fordítottunk, így összesen 150.000 Ft támogatással járult hozzá a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. egyesületünk fejlesztéséhez.

Miben segíti az új páros kajak az egyesület munkáját?
A kezdő, haladó, és versenyeken szereplő kajakozóknak is jelentős segítséget nyújt.

Közismert a mondás, hogy minden kezdet nehéz. Különösen igaz ez akkor, amikor egy cseperedő gyermek az első szárnypróbálgatásait végzi a vízen, egy számára teljesen új sportágban.

Lényeges, hogy ebben az esetben valaki közvetlenül mellette legyen, bíztassa és felügyelje az első evezőcsapásait. A betanulás során a gyermekeket mindig kétfős hajóban küldjük ki először a vízre egy tapasztalt evezős társukkal, aki az első ülésben foglal helyet.
Kezdetben ő kormányozza a hajót, egyensúlyoz, mutatja a helyes testtartást, illetve evezési technikát.
A hátul ülő nebulónak, pedig az a feladata, hogy ellesse és lekövesse a társa minden mozdulatát és átérezze a hajó összes rezdülését.
Későbbiekben a tapasztalat növekedésével helyet cserélnek, így már a kezdő feladata lesz a kormányzás, míg a hátul ülő társa figyeli a mozgását egészen addig, amikor már bátran el lehet engedni egy egyszemélyes hajóban is.

Az egyesületünk a nyári szünidő alatt több turnusban evezős táborokat is szervez, amelyeknek a népszerűsége évről évre növekszik. Ezen alkalmakon több gyermek egyszerre kezdi az ismerkedést a sportág szépségeivel. Itt különösen lényeges, az, hogy ne csak egy kétszemélyes hajóval rendelkezzünk. A kezdők, így minimális várakozási idővel, minél hamarabb a vízen találhatják magukat.

Az új eszköz nem csak az új belépőink számára jelent segítséget a fejlődésben. Amennyiben két tapasztalt gyermek ül benne egyszerre, akkor az egymásra figyelést, az egyszerre evezést és a technika csiszolását szolgálja. Mindezeken felül a motiváció fenntartását is ösztönzi. Páros evezés során sokkal kitartóbbak a gyermekek. Tudják, hogy már nem csak maguk miatt eveznek és ez a holtponton könnyebben átlendíti őket.

Mindezeken felül a versenyképességünk javításában is nagy hasznát vesszük a beszerzett kajaknak, hiszen a szezon folyamán minden egyesület a saját hajóival vesz részt a versenyeken. Ez az egyesület számára is nélkülözhetetlen segítséget jelent.
Az új hajónak köszönhetően egyel több hajót tudunk indítani, ami növeli az esélyünket is arra vonatkozólag, hogy értékes verseny pontokat tudjunk szerezni egy-egy hétvégén. A gyerekek szívesebben vesznek részt a páros versenyszámokban.

Vannak olyan tagjaink is, akik nem kimondottan szeretnek versenyezni, de ha egy páros egységbe tudnak beülni, akkor könnyebben rávehetők az indulásra ezáltal meg tudjuk adni nekik is az esélyt, hogy ráérezzenek a versenyzés ízére. Megértik, hogy érdemes erőt és fáradtságot nem kímélve mindent beleadnia felkészülésbe, mert csak ebben az esetben tudják megtapasztalni a kitartó munka gyümölcsét, ami egyet jelent egy elismerést jelentő, értékes bajnoki futamhelyezéssel.

A beszerzett eszköz bemutatása: K2 Versenykajak

  • A szóban forgó eszközt az egyesületünk használtan szerezte be egy magánszemélytől, melynek a kialkudott vételára 350.000 Ft volt.
  • Mérete M, színe kék.

A kajakban a sportolók menetiránynak megfelelően ülnek és egyenlő időközökben körmozgásokat végezve hajtják előre a hajót. A hajók irányítását maguk a sportolók végzik. Az elöl ülő sportoló lábfejénél két pedál található, amelyek egy huzal segítségével össze vannak kötve a hajó végében található kormánylapáttal. Ez a sport elsődlegesen a felső test izmait veszi igénybe.

Mindezek mellet kiemelt szerep jut az egysúlyérzéknek és az ütemérzéknek is. Hosszú távú versenyeken taktikai iramváltások követik egymást. Más csapásszámot kíván a rajt, az ezt követő utazó tempó és a cél előtti hajrá is. A sport alapfeltételei közé tartozik az akaraterő, a kitartás és az időjáráshoz kötődő alkalmazkodóképesség is.
A versenyeket szélben, esőben, hideg és forró időjárási körülmények között is megtartják, az egyedüli kizáró tényező csak a villámlással járó zivataros időjárás.

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását, hogy ez a projektünk megvalósulhatott.