Küzdelem, fájdalom, könnyek, öröm, hála…

A 14. EDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Európa-bajnokságot
a spanyolországi Banyoles-ben rendezték meg szeptember elején.

A válogatott csapatba – melynek tagjait győri, szarvasi, váci tagok alkották – három kecskeméti is lehetőséget kapott, képviselve ezzel egyesületünket.

Varga Edit éppen 5 éve ismerkedett meg a sárkányhajózással, s egy dédelgetett álom vált valóra a 2 arany + 1 ezüstéremmel, mely mellett számtalan magyar bajnoki eredménnyel is büszkélkedhet.

Kovács Balázs, Kovács Kende több, mint tíz éve Kecskeméten kajakban kezdték vízisportos pályafutásukat, számos alkalommal álltak a dobogón országos kajak versenyen és a magyar
sárkányhajó bajnokságokon.

Kovács Balázs 2018-ban már kétszeres ifjúsági Világ és Európa Bajnok lett sárkányhajóban.

A testvérpár most sárkányhajó nemzetközi felnőtt mezőnyben is bizonyított, az EB-t 2 aranyéremmel és 3 ezüstéremmel zárták.

Az Európa Bajnoksággal egyidőben rendezték meg az ICF Sárkányhajó Világbajnokságot Csehországban.

A szarvasi, szegedi, váci és budapesti sporttársak mellett 3 kecskeméti csapattagunk is
lehetőséget kapott, azaz képviselte egyesületünket a válogatottban.

Pálfi János a „régi motoros” ami a nemzetközi versenyt illeti, hiszen ő a 2019-ben Thaiföldön megrendezésre került Sárkányhajó Világbajnokságról már 4. helyezettként tért
haza. Azóta is számtalan magyar sárkányhajó bajnokságon nyert több arany/ezüst/bronzérmet.

Kozma Gábor, Tóth Gábor: első alkalommal vettek részt nemzetközi versenyen.
Tóth Gábornak jelen nemzetközi versenyt megelőzően is számtalan, magyar sárkányhajó
versenyen szerzett érem van birtokában.
A sárkányhajó világbajnokságról 1 aranyéremmel és egy 4. helyezéssel tértek haza.

Több hónapon keresztül készültek: evezés, futás, kondi, lemondás, áldozat, kitartás, akarat…
Rengeteg munka van ezen eredmények elérése érdekében, mely azért valljuk be különösen nehéz Kecskeméten, ami nem vízparti város.

A fenti – és a korábbi években Sárkányhajó Európa/Világbajnokságon gyűjtött több arany/ezüst/bronzérem – eredmények is bizonyítják nem lehetetlen Kecskemétről nemzetközi versenyre eljutni, és eredményesen szerepelni.

Hajrá Magyar Sárkányhajósok! Hajrá Kecskemét!

Hírös-Kecskemét Vízi Sportegyesület